Karmester, Szólista, Kamarazenész, Tanár

 

Tóth Bence 1982. október 31-én született Marcaliban. Jelenleg szabadfoglalkozású harsonista és karmester.

Tanulmányait 1990-ben kezdte a Marcali Városi Zeneiskolában, ahol a furulya, klarinét és cselló hangszer után 1997-ben harsonázni kezdett Hajas Béla és Török Ferenc irányításával.

1998-ban felvételt nyert a Pécsi Művészeti Szakközépiskolába, ahol Vida Lóránd tanítványaként két év után basszusharsonára váltott.

2002-ben sikeres felvételi vizsgát tett a Baseli Zeneakadémián Oliver Siefertnél. 2004-ben szerezte meg első, tanári diplomáját.

2005-től ugyanott Henning Wiegräbenél képezte tovább magát, és 2007-ben megszerezte második, koncertzenész diplomáját.

2006-ban másodhangszerként eufóniumtanulmányokba kezdett David LeClair-nél.

2009 -ben sikeresen diplomázott Felix Hauswirth osztályában fúvószenekari karmesterként.

Tanulmányai alatt többször vett részt különböző kurzusokon: Fejér Andrásnál, Steiner Ferencnél, Edward Tarr-nál, Ch. Toet-nál, Steven Mead-nél és Franco Cesarini-nál.

Jelenleg négy svájci fúvószenekar vezetője, három ifjúsági fúvószenekarban karmester, két zeneiskolában harsonatanár, különböző zenekarok és kamaraegyüttesek rendszeres kisegítője valamint koncertek és fesztiválok szervezője.